A kezdetben földszintes, később 3 szintes, barokk - és copfstílusú kastély építésével kapcsolatosan fennmaradt írások alapján nem tudható pontosan, de minden bizonnyal 1760 körül építették, majd 1772-ben, és a homlokzat vakolatdíszítése alapján, mely rokonságot mutat a gyulai Almássy – kastéllyal, arra következtethetünk, hogy a barokk átépítés 1800 körül történhetett.
A kastély beépített alapterülete 928 m2, a kubatura 11388 m3, 32 helyiség található benne. Az „ L „ alak egyik részén a községi könyvtár, a másik részén és a 3. szinten az Arany János Általános Iskola felső tagozata kapott helyett, a már említett kultúrterem mellett.
Az elbeszélés szerint az épület egésze alápincézett, de ma csak a két régi épületszárny alatti rész járható, mely raktárként ill. vizesblokként funkcionál.
A kastélyhoz mintegy 27 hektár park kapcsolódik, melynek nagy része a Körös – Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. A valamikori angolpark rekonstrukciós terve elkészült és Geszt Község Önkormányzata megtette az első lépéseket arra nézve is, hogy a műemlék épület pályázati forrásból felújításra kerülhessen.
A kastély turisták és érdeklődők számára is látogatható az Arany János Irodalmi Emlékházzal együtt. A kultúrterem családi illetve települési rendezvényeknek is otthont ad, valamint árusítás vagy egyéb rendezvény céljára bérelhető, szükség esetén a konyhával és ebédlővel együtt.
Érdeklődni a Polgármesteri Hivatalban és az Arany János Általános Iskolában lehet: Geszt, Kossuth L. u. 1. , tel.: 66/496-061; vagy Arany J. u. 1. tel.: 66/496-065;
|