A 2.166 lakossal rendelkező Méhkerék a mai Magyarország románságának meghatározó települése. Az ország egyetlen olyan települése, amelyben a románság még releváns többséget alkot, identitásához kapcsolódó gazdag kulturális hagyományai, nagyszámú és befolyásos értelmisége révén pedig megkülönböztetett figyelem övezi mind hazánkban, mind a szomszédos Romániában.
A mai, döntően román jellegű, egyébként Románia közvetlen szomszédságában, a hajdani nagyszalontai körzethez, az Alföld Tiszán túli területének délkeleti, Sarkad, Újszalonta, Kötegyán által határolt részén, a Körös Vidékéhez tartozó Kis Sárréten elterülő településnek van egy kevésbé ismert magyar előélete is. Az első írásos adatok Méhkerékről 1359-ből valók, de a község Jákó Zsigmond történész szerint a XIII. században keletkezhetett. Alapítói a sarkadi Leel-Őssyek voltak.
Nevezetességek:
A település legjelentősebb rendezvénye az Uborkafesztivál.
A román ortodox templom.
A településtől keletre halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.
http://mehkerek.hu/