VárosokMezőberény
Mezőberény Magyarország dél-keleti részén, Békés megyében található. Mezővárosi arculatát ma is őrző, 11800 lélekszámú, jellegzetes dél-alföldi kisváros. A település főútvonalak csomópontjában fekszik. Budapesttől 180 km, Szegedtől és Debrecentől 110 km, Békéscsabától 20 km-re található. A város vasúton és közúton jól megközelíthető.
Mezőberény már a kőkorszakban is lakott hely volt. Az Árpád-korban a mai település helyén állt Berény nevű falu a török hódoltság idején elpusztult. Az elhagyott település 1723-tól települt újra, szlovák, német és magyar lakosokkal. A népesség gyorsan növekedett (1800-ban 5000, 1910-ben közel 14000 fő). A város igen korán szellemi központtá vált, itt működött Békés megye első gimnáziuma 1802-1834 között. A Wenckheim- kastélyban működő leánynevelő tanulója volt Szendrei Júlia 1838-tól 1840-ig. Mezőberény fontos Petőfi emlékhely, mivel a költőt rokoni és baráti szálak fűzték a városhoz. Többször vendégeskedett Orlai Petrics Soma festőművésznél. Orlai több portrét is festett róla. A költő Mezőberényből indult Bem Táborába. Erre emlékeztet a Kettős-Körös hídjánál állított emlékmű.
A századfordulón az intenzívvé váló gazdálkodás mellett az ipar fejlődése is felgyorsult. Malmok épültek, tégla - szövőgyárak létesültek. A gazdasági mutatók alapján Mezőberény ebben az időben a negyedik helyet foglalta el a megyében. A fejlődést segítette a vasút kiépítése, a Körös-híd megépítése, a pénzintézetek és a polgári iskola létrehozása is. A két világháborúban nagy veszteségek érték a települést. A 2. világháborút követő lakosságcserék és kitelepítések átalakították a település etnikai arculatát. Az elmúlt 40-50 év szocialista korszakában az addig agrár jellegű településen felgyorsult az iparosítás. A 70-es és 80-as években 9 ipari üzem működött az akkori nagyközségben. 1989-ben kapta meg Mezőberény a városi rangot.
Az elmúlt 10 évben a rendszerváltás során az átalakuló gazdasági helyzet ellenére még intenzívebb fejlődés indult meg a városban. Az infrastruktúra kiépítettsége egyik legjobb a térségben. Az utak 98%-a szilárd burkolatú, magas a gáz és a telefon bekötések száma. Új kerékpárutak segítik a közlekedést. A közelmúlt jelentősebb beruházásai mellett a kis- és középvállalkozások kerültek előtérbe.
Látnivalók: Bodoki Károly Vízügyi Múzeum – a Hosszú foki csatorna és a Kettős-Kőrös találkozásánál levő szivattyútelepen Orlai Petrich Soma Múzeum – néprajzi gyűjtemény, udvarán Holokauszt-emlékmű Zsidó temető és ravatalozó épület,a Gyomai úton. Mezőberényi Termálfürdő, Wenckheim-Fejérváry-kastély
![]()
Éld át!
Bakancslista
Csobbanj!
Fürödni jó!
Fürdők Békés megyében
Gyógyulj a víz által!
Élményfürdőzés
Orvosi háttérrel rendelkező fürdők
Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek
Lazító wellness
Szabadvízi strandok
Legendás örökség
Elődök kézjegye
Épített örökség
Természeti értékek
Agrár- és ipartörténeti emlékek
Kézművesség Békés megyében
Városi legendák
Kultúra és művészet
Értékek birodalma
Kulturális fesztiválok
Színházak
Múzeumok
Aranyecset: Munkácsy emlékek
Kortárs művészet
Körös körül kastélyok
Békés megye, a magyar Loire-völgy
Várak és kastélyok
Úri mulatság
Kalandpark, témapark
Mini Magyarország makettpark Szarvason
Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum
Kalandparkok Békésben
Gyalogtúra
Vándorbottal Békésben
Nyereg
Lovamat eloldom
Lovas túrák
Lovas rendezvények
Lovas oktatás
Lovas kocsikázás
Pedál
Kerékpározás Békésben
Kerékpáros szálláshelyek
Kerékpár-kölcsönzés és szerviz
Szervezett kerékpártúrák
Evező
Körösök hullámain
Vízparti szállás, táborhely
Kikötők, kölcsönzők
Vízi túra útvonalak
Szervezett vízi túrák
Sport
Sportlétesítmények
Edzőtáborozás
Sportrendezvények
Horgászat
Békés megye, a horgászparadicsom
Horgászvizek Békésben
Horgászjegy
Vízparti szállások
Hölgyprogram
Vadászat
Vadászidény
Vadásztársaságok
Szálláshelyek vadászoknak
Családdal érkezem
Hivatásturizmus
Konferencia és tréning
Csapatépítés
Business hotel
Fedezd fel!
Tájak
Városok
Emberek
Divat a magyar
Balogh Zsigmond, fafaragó
Békés megye néprajza
Híres szülöttek
Az építész, akiről kisbolygót neveztek el
Műemlékek
Műemlékek Békés megyében
A gyulai vár
Templomok
Ipartörténeti emlékek
Várak és kastélyok
Múzeum, kiállítás, tájház
Múzeumok Békés megyében
Tájházak
Kiállítóhelyek
Fürdők
Gyógyfürdők
Élményfürdők
Szabadvízi strandok
Gyógyüdülés
Gyógyszállodák
TB-támogatott gyógyászat
Egészségpénztári finanszírozás
Ajánlatok
Wellness üdülés
Wellness hotelek
Ajánlatok
Családi üdülés
Családi szállodák
Ajánlatok
Nemzeti Park
Körös-Maros Nemzeti Park
Túzokrezervátum Dévaványán
Gyalogtúrák
Szervezett túrák
Natúrpark
Körösök Völgye Natúrpark
Kerékpártúrák önállóan
Szervezett kerékpártúrák
Aludj rá!
Hotel 4*
Négycsillagos szállodák
Hotel 3*
Háromcsillagos szállodák
Gyógyhotel
Szállodák gyógyüdülésre
Wellness
Szállodák a wellness jegyében
Falusi szálláshely
Falusi szálláshelyek
Business hotel
Szállodák üzleti úthoz
Panzió
Családias panziók
Kemping
Vízparti ház
Kerékpárosbarát szállás
Vadászház
Lovas tanya
Találd meg!
Színpad, pódium
Jókai Színház, Békéscsaba
Gyulai Várszínház
Szarvasi Vízi Színház
Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba
Étterem
Helyi termék
Helyi terméket árusító boltok
Impresszum
|