A A A

Városok

Sarkad

Sarkad város Békés megye északkeleti részén, a Fekete-Körös jobb oldalán, a román határ mentén helyezkedik el. A megyeszékhelytől 30, Gyula városától 16 kilométerre található. 

Sarkad városa megközelíthető közúton a megyeszékhely, Békéscsaba irányából Gyula és Doboz érintésével, megyén kívülről Debrecen irányából Sarkadkeresztúron át, valamint Románia felől Méhkerék és Újszalonta településeken keresztül. A település vasúton az Alföld-Fiume vasútvonal részét képező Békéscsaba-Kötegyán vonalon is megközelíthető, mely a város délkeleti peremét érinti. Sarkadon két vasútállomás található: az egyik a Sarkad (nagyállomás) elnevezésű, míg a másikat Sarkadi Cukorgyár megállóhely néven ismerik.

 

Jellegzetesen mikrodomborzatú, területe számtalan régi és új folyómeder vonulattal szabdalt. Fő folyója a Fekete-Körös, illetve a Kopolya, a Gyepes és a Bárkás, melyek a települést több irányba átszelik.

Jellemző állóvizei: az 1997-ben új formát és funkciót kapott Éden-tó, valamint a Gyepes kiöblösödéseként létrejött Széles-vízből kialakított, s 2001. évben átadott Éden-tó II. Mindkettő a település belterületén található.

 

A hajdúváros legismertebb nevezetessége a város központjában álló, 1867-ben újjáépült, a kilenc különleges fatornyáról nevezetes református templom. Szószékét 1869-ben építették meg, dísze a faragott pelikán a város jelképe is egyben. A városházával szemben álló, 1500 néprajzi tárggyal és 2000 darabos gyűjteménnyel rendelkező Márki Sándor helytörténeti-múzeumban, régészeti kiállítás mutatja be a népvándorlás korát, a honfoglalás és török kori népek tárgyi emlékeit.

 

http://sarkad.hu/

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum