VárosokSzeghalom
Ez a sárréti kis város Békés megye északi részén található, a Szeghalmi kistérség központja. Az 1400-as évek végén mezőváros volt, majd elnéptelenedett. 1711 óta folyamatosan lakott település, 1984 óta város. A Berettyó jobb partján fekszik, innen már csak pár kilométer, ahol a gyönyörű ártéri erdők kíséretében a Sebes-Körös és a Berettyó összefolyik. A folyók szabályozásakor levágott kanyarulatok szép kirándulóhelyek és kedvelt horgászparadicsomok. Szeghalom a régészeti leletek szerint mintegy hétezer éve lakott hely, Békés megye legrégebbi települése. Építészeti emlékei mellett fontos emlékhelyek a várost körülvevő kunhalmok.
Látnivalók: A város és a környék múltját, az ősi foglalkozások (pákászat, halászat), a hagyományos paraszti életmód emlékeit is őrzi az itt működő Sárréti Múzeum. A Dél-Alföld egyetlen fatornya a szeghalmi katolikusok 1892-ben épült, szoknyás, háromlépcsős gúla alakú, zsindelyfedésű haranglába. A földbirtokos D'Orsay gróf a községnek nevet adó négyezer éves halmon magtárat építtetett 1850-ben, amit 1869-ben alakítottak át katolikus templommá. Azonban csak 1892-ben szentelték fel a haranglábbal együtt. Bejelentkezéssel látogatható.
Wenckheim-D'Orsay-kastély : A klasszicista-romantikus kúriát 1800 körül építtette a Wenckheim család. D'Orsay Emil romantikus jegyekkel bővítette az épületet. Az angol szakállas szemöldökpárkányok adják a jellegzetes romantikus díszítést. 1945 után a kastélyt tollraktárként használták. A kastély alatt komoly pincerendszer húzódott, ezekhez több hiedelem is fűződik, melyek szerint az alagút a város másik végén lévő Kárász-kastélyba, más verzió szerint a Sebes-Körös- parti Várhelyig vezet.
Kárász-kastély: Leánykollégium, klasszicista-neoreneszánsz- eklektikus stílusban, 1840 és 1890 körül épült. A második világháborúban a bal szárnya elpusztult.
Római katolikus templom: A mintegy 2,5 m magas mesterséges dombon, barokk stílusban, 1800 körül épült magtárból 1869-ben alakították át a templommá.
Református templom: A város nevét adó halmon, középkori templom alapjára épült 1784-ben, késő barokk stílusban. Tornya csak 1794-ben készült. 1827-ben görög kereszt alakúra bővítették. Szószékét 1834-ben helyi mester készítette. 1844-ben a tető és a torony leégett, 1949-ben építették újjá.
A diákturizmus kedvező feltételeinek lehetőségeit kínálja a Péter András Gimnázium kollégiumi épületei, és a Várhelyi Ifjúsági Tábor, ahol kora tavasztól, késő őszig evezős, lovas, kerékpáros túrákat szerveznek kis- és nagy létszámú csoportok számára.
![]()
Éld át!
Bakancslista
Csobbanj!
Fürödni jó!
Fürdők Békés megyében
Gyógyulj a víz által!
Élményfürdőzés
Orvosi háttérrel rendelkező fürdők
Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek
Lazító wellness
Szabadvízi strandok
Legendás örökség
Elődök kézjegye
Épített örökség
Természeti értékek
Agrár- és ipartörténeti emlékek
Kézművesség Békés megyében
Városi legendák
Kultúra és művészet
Értékek birodalma
Kulturális fesztiválok
Színházak
Múzeumok
Aranyecset: Munkácsy emlékek
Kortárs művészet
Körös körül kastélyok
Békés megye, a magyar Loire-völgy
Várak és kastélyok
Úri mulatság
Kalandpark, témapark
Mini Magyarország makettpark Szarvason
Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum
Kalandparkok Békésben
Gyalogtúra
Vándorbottal Békésben
Nyereg
Lovamat eloldom
Lovas túrák
Lovas rendezvények
Lovas oktatás
Lovas kocsikázás
Pedál
Kerékpározás Békésben
Kerékpáros szálláshelyek
Kerékpár-kölcsönzés és szerviz
Szervezett kerékpártúrák
Evező
Körösök hullámain
Vízparti szállás, táborhely
Kikötők, kölcsönzők
Vízi túra útvonalak
Szervezett vízi túrák
Sport
Sportlétesítmények
Edzőtáborozás
Sportrendezvények
Horgászat
Békés megye, a horgászparadicsom
Horgászvizek Békésben
Horgászjegy
Vízparti szállások
Hölgyprogram
Vadászat
Vadászidény
Vadásztársaságok
Szálláshelyek vadászoknak
Családdal érkezem
Hivatásturizmus
Konferencia és tréning
Csapatépítés
Business hotel
Fedezd fel!
Tájak
Városok
Emberek
Divat a magyar
Balogh Zsigmond, fafaragó
Békés megye néprajza
Híres szülöttek
Az építész, akiről kisbolygót neveztek el
Műemlékek
Műemlékek Békés megyében
A gyulai vár
Templomok
Ipartörténeti emlékek
Várak és kastélyok
Múzeum, kiállítás, tájház
Múzeumok Békés megyében
Tájházak
Kiállítóhelyek
Fürdők
Gyógyfürdők
Élményfürdők
Szabadvízi strandok
Gyógyüdülés
Gyógyszállodák
TB-támogatott gyógyászat
Egészségpénztári finanszírozás
Ajánlatok
Wellness üdülés
Wellness hotelek
Ajánlatok
Családi üdülés
Családi szállodák
Ajánlatok
Nemzeti Park
Körös-Maros Nemzeti Park
Túzokrezervátum Dévaványán
Gyalogtúrák
Szervezett túrák
Natúrpark
Körösök Völgye Natúrpark
Kerékpártúrák önállóan
Szervezett kerékpártúrák
Aludj rá!
Hotel 4*
Négycsillagos szállodák
Hotel 3*
Háromcsillagos szállodák
Gyógyhotel
Szállodák gyógyüdülésre
Wellness
Szállodák a wellness jegyében
Falusi szálláshely
Falusi szálláshelyek
Business hotel
Szállodák üzleti úthoz
Panzió
Családias panziók
Kemping
Vízparti ház
Kerékpárosbarát szállás
Vadászház
Lovas tanya
Találd meg!
Színpad, pódium
Jókai Színház, Békéscsaba
Gyulai Várszínház
Szarvasi Vízi Színház
Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba
Étterem
Helyi termék
Helyi terméket árusító boltok
Impresszum
|